Világ életemben arra vágytam, hogy egyszer majd fel tudjak költözni budapestre, hiszen rengeteg lehetőséget kínál ez a város, ami a jelenlegi élethelyemről nem mondható el. Nagyon sokszor unatkozok, mert a környéken még csak egy sima moziba is nagyon nehéz eljutni, színházról és hangulatos fesztiválokról, vagy kiülős kis éttermekről ne is álmodjon az ember. Persze számtalanszor rajta kapom az embereket, hogy arról nyilatkoznak, rengeteg hátránnyal is jár az, hogy valaki egy ekkora városban lakik és dolgozik, amit én nem is kétlek, mégis mindig csalogatott a dolog, hogy egyszer felköltözzek és fenn vállaljak munkát a fővárosunkban. Most pedig eljött a nagy lehetőség számomra is, hiszen megpályáztam egy állást és el is nyertem, vagyis sürgősen szükségem lett egy kiadó szobára vagy albérletre.
Amikor megnéztem az albérlet árakat már rögtön tudtam, hogy nekem a kiadó szoba lesz csak a megoldás, hiszen túl nagy tartalékkal nem rendelkezek, és muszáj felkészülnöm arra is, hogy ha esetleg nem úgy sül el az új munkahely mint ahogyan szeretném, akkor tudjak valamit lépni, vagyis csak a kiadó szobák árai fértek bele a keretembe. Nézelődésem közepette pedig arra is rájöttem, hogy nagyon vigyázni kell a hirdetésekkel, mert nagyon sokszor nem pont a valóságot mutatják a képek és a leírások sem, ezért egyre óvatosabbá váltam.
A nagy keresgélésemben egyszer csak rátaláltam a kiadoszobabudapest.hu csapatára, akik oldalán hihetetlen jó ajánlatokat találtam, és nagyon gyorsan érzékeltem, hogy kiadó szobák tekintetében a legjobb lehetőségeket kínálják a piacon. Fel is vettem velük a kapcsolatot és nem kellett csalódnom. Az első találkozás után már úgy váltak el útjaink, hogy tudtam melyik szoba lesz a lakóhelyen az elkövetkező remélhetően hosszú időszakban. A lakás többi lakója hihetetlen kedves, még abban is segítséget nyújtanak, hogy hogyan tudok eljutni egyik helyről a másikra a városban, hiszen nem igazán ismerem még a közlekedést. Azt hiszem, hogy tökéletes döntést hoztam, mind a munkahelyváltás mind pedig a lakás és a kiadó szoba tekintetében.