Az emberek mostanság egészen egyszerűen kiengedték a saját életük gyeplőjét a kezükből. Folyamatosan rohannak, állandó jelleggel csak az anyagi javakat hajszolják és iszonyatosan sokat foglalkoznak azzal, hogy mások milyen életet élnek, hogyan élnek és nem a saját életük tengerén hajóznak, hanem folyamatosan vagy pletykálnak másokról, vagy irigykednek másokra, de iszonyatosan kevés időt töltenek a saját életükkel, a jelenben, és főleg az egészségük megőrzésével és fenntartásával kapcsolatosan. Leginkább mindenki egy vagy két pirula segítségével szeretne megoldani minden problémát ami felmerült, legyen szó lelki nehézségekről vagy konkrét fizikai, testi problémákról. Persze arra szinte senki sem gondol és nem is fordít energiát rá, hogy megelőzze a problémák kialakulását, pedig azt gondolom, hogy régen is ez volt a kulcs és a mai világban is ez lenne a legcélravezetődőbb egy egészséges és hosszú élet eléréséhez.
Én igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy ne csak az én egészségem, hanem bizony a családom egészsége is védve és ha lehet ilyet mondani biztosítva legyen, ráadásul a megelőzés segítségével. Iszonyatosan sokat kirándulunk, igyekeztünk olyan helyen választani házat ahol jó a levegő, ahol meg tudjuk termelni saját magunknak a megfelelő minőségű zöldséget és gyümölcsöt. Persze emellett csak olyan termékeket használunk amelyek tisztán természetes alapanyagokat tartalmaznak és tartósító szer mentesek, ráadásul adalékanyagokat se tartalmaznak.
Számomra a kedvenc megelőzésben segítő társam az illóolaj és annak minden formájában történő felhasználása. Párologtatás és inhalálás formájában is sokat használjuk, akár a saját lelkünk megnyugtatására, akár tisztításra, vírusok ellen, gyulladás csökkentésre és sorolhatnám tovább. A család nagy kedvence az illóolajak világából a levendula és a citrom illóolaj. A gyerekek is imádják, és azt kell mondjam, hogy nem tudom ettől vagy az életformánktól, de hála a jó égnek a gyerekek se betegesek és nekünk sincs bajunk a férjemmel még csak az influenza szezonban se. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy mást nem is tesz, de legalább az illóolajak szintjén kezdje el bevinni az egészséget az életébe.